HÁZIREND

 


ALAPELVEK


1. Az iskola politikamentes intézmény. Ezért az iskola területén és rendezvényein tilos bármely párt és politikai szervezet jelképeit, jelvényeit viselni, használni és terjeszteni. Az iskola területén tilos pártpolitikai rendezvényt tartani. Pártpolitikai nézeteit nyilvánosan egyetlen tanár sem terjesztheti a tanulók között. (Nyilvánosnak minősül: a tanítási és osztályfőnöki óra, óraközi szünetek és az iskolai rendezvények.) A tanár a tanulókat nem késztetheti párt vagy pártok által szervezett politikai rendezvényeken való részvételre. Semmilyen formában - sem magánbeszélgetésben, sem nyilvánosan - nem tilthatja meg az ilyen jellegű rendezvényeken való részvételt, kivéve, ha az adott rendezvény a Magyar Köztársaság Alkotmányába ütközik, vagy törvények tiltása alá esik.


2. Tilos az iskolában népek, nemzetiségek, etnikumok hátrányos megkülönböztetése.


3. Az emberi és gyermeki jogok tiszteletben tartása mindenki számára kötelező.


4. A tanulók az iskolában nem részesülhetnek sem testi fenyítésben, sem megaláztatásban.


5. A tanulók az iskola épületében sem tanítási időben, sem tanítási időn kívül nem fogyaszthatnak szervezetükre káros élvezeti cikkeket (dohány, alkohol, kábítószer, stb.). Ez a tilalom érvényes minden, az iskola által szervezett rendezvényre az iskola épületén kívül is.


6. A tanulók időszakos egészségügyi szűrővizsgálatokon vesznek részt az iskolaorvossal való külön megállapodás alapján.



7. Minden tanuló választó és választható az Iskolai Diákbizottság diáktisztségeire.


8. Az Iskolai Diákbizottság felépítését és működési feltételeit a közoktatásról szóló törvény, valamint ezzel összhangban a diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.


9. A tanuló joga, hogy az iskola egésze számára szervezett tanítási időn kívüli rendezvényeken részt vegyen. Ugyancsak joga az olyan szűkebb iskolai közösség rendezvényén való részvétel, mely közösségnek tagja. A szűkebb közösséghez nem tartozó tanuló is részt vehet az adott rendezvényen, ha azzal a rendezvényért felelő tanár is egyetért. Ettől a jogától kötelező jellegű rendezvény esetén az iskola igazgatója fegyelmező vagy fegyelmi eljárás során foszthatja meg. Nem kötelező jellegű rendezvény esetén kizáró döntést a rendezvényért felelős tanár hozhat, mely döntését az iskola igazgatójának kérésére köteles megindokolni.




 

I. A TANULÓK JOGAI

1. A tanulónak joga van részt venni az osztály és az iskola életében és annak alakításában, a házirend keretén belül.

 

2. A tanulónak joga van megismerni azokat a tantervi követelményeket, amelyek alapján tanárai a teljesítményét és tudását minősítik. A részletes követelményeket a pedagógusok év elején átadják a diákoknak.


3. A tanuló kérelmezheti, hogy egy vagy több tantárgynak több évfolyamra megállapított tantervi követelményét egy tanévben teljesíthesse. A tanuló joga továbbá, hogy magántanuló legyen.


4. A tanuló dönthet arról, hogy az iskola által felkínált kötelezően választható fakultációs lehetőségek közül melyiket látogatja rendszeresen.


5. Részt vehet az iskola által szabadidőben szervezett programokon.


6. A tanulónak joga van az iskola helyiségeit és berendezéseit rendeltetésszerűen használni az iskolai foglalkozások és szabadidő eltöltésének idején.


7. Az iskola udvarát, sportpályát tanítási időn kívül csak írásbeli igazgatói engedéllyel, felnőtt felügyelete mellett használhatják a tanulók.


8. A tanulónak joga van olyan diákszervezeteket létrehozni, működtetni, részvételével és munkájával segíteni, amelyek az érdekeit védik és érvényesítik az iskolában.

9. A tanulók érdekképviseleti szerve az Iskolai Diákbizottság. Iskolánkban a tanulók nagyobb közösségének az iskola tagozatait neveztük meg. Egy-egy tagozatot érintő ügyben ki kell kérni a DÖK véleményét.


10. A tanulóknak jogukban áll részt venni az Iskolai Diákbizottság ülésein. A tanuló sérelmével fordulhat szaktanárához, osztályfőnökéhez, a tagozatvezető igazgatóhelyetteshez, az igazgatóhoz, valamint az Iskolai Diákbizottsághoz.


11. Az Iskolai Diákbizottság vezetőségének joga, hogy minden tantestületi ülés azon szakaszán, amely a diákság ügyeivel foglalkozik, tanácskozási joggal részt vegyen. Egyúttal tájékoztatást ad az Iskolai Diákbizottság munkájáról.


12. A tanulónak joga van arra, hogy a tanítási órák közti szünetet a házirend betartása mellett teljes tartamában pihenésre, rekreációra, a társas érintkezés megengedett formáira használja fel. A tanár köteles a tanórát a kicsöngetéskor befejezni.

13. A tanulónak joga tudni tanulmányi előmenetelét, a tanórákon szerzett érdemjegyeit, ezért:


a) a szóbeli feleletek érdemjegyeit azonnal közölni kell a tanulókkal - és még azon a napon be kell írni az ellenőrző könyvbe és a naplóba is;


b) az írásbeli feleletek (dolgozatok) eredményét legkésőbb két hét múlva közölni kell a tanulókkal, valamint az ellenőrző könyvbe és a naplóba be kell írni;


c) minden tantárgyból félévente az óraszám függvényében legalább 3-5 jegy megszerzésének lehetőségét kell biztosítani minden tanulónak,


d) jegyet adni csak az órai teljesítményért illetve a tananyaggal összefüggő tanórán kívüli tevékenységért - házi feladat, kiselőadás, verseny, stb. - lehet. A tantárgyi jegyek nem használhatók közvetlen fegyelmezési eszközként.


14. Minden olyan írásbeli számonkérést, mely egész tanórás, a dolgozatot írató, szaktanár köteles öt tanítási nappal korábban bejelenteni (témazárók esetében). Ha ez nem történik meg, úgy a dolgozatírást - a tanulók kérésére - el kell halasztani. Egy tanítási napon kettő, egy héten legfeljebb 4 dolgozat íratható.


15. A tanulónak joga van a dolgozatát és annak értékelését a megírástól számított két héten (tíz tanítási napon) belül kézhez kapni. A dolgozata értékelésével kapcsolatban kulturált formában kérdéseket tehet fel, melyre a tanár köteles válaszolni.

16. Mind a félévi, mind az év végi osztályzatokat - a félév elején a tanár által megadott követelményeknek való megfelelést tükröző -, félévenként legalább három, különböző időpontokban szerzett érdemjegy alapján kell megállapítani. Amennyiben a félévi vagy év végi eredményjegy a tanuló véleménye szerint nem tükrözi híven a szaktárgyi tudását, (nincs összhangban az előre megadott követelményrendszerrel), a Közoktatási Törvény 11.§.1/h. pontja értelmében jogában áll független vizsgabizottság előtt számot adni tudásáról.


17. A tanuló indokolt esetben, az iskola és a fenntartó lehetőségeitől függő mértékben szociális juttatásban, szociális támogatásban részesülhet. A jogszabályi változásokról és lehetőségekről (mentességek, kedvezmények) minden év elején szülői értekezleteken tájékoztatjuk a szülőket. A szociális támogatás megállapításánál és felosztásánál az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:


- a családban eltartottak száma,


- az egy főre jutó nettó átlagjövedelem,


- fogyatékos vagy beteg gyermek a családban,


- rendkívüli esemény a családban


A tankönyvtámogatás elosztási rendjét a 1159/2002. kormányhatározat szabályozza. Iskolánkban a tárgyévet megelőző tanévben december 15-ig a szülő büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz arról, hogy tankönyv-támogatásra jogosult. Ennek alapján a tanuló térítésmentesen megkapja tanévkezdéskor az iskolában a tankönyveit.

18. A tanulók joga, hogy iskolarádiót működtessenek, és iskolaújságot adjanak ki, melynek felelős szerkesztőit a tantestület az Iskolai Diákönkormányzattal egyetértésben nevezi ki, működési feltételeit a diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. Az iskolaújság, illetve az iskolarádió műsorának az értékközvetítő és képességfejlesztő program értékrendjét tükröznie kell. Az iskolarádió külön működési rend szerint sugározhat.


19. A tanuló joga, hogy a vezetők által kijelölt és kihirdetett konzultációs időpontban/okban problémájával (személyes- osztály-, tagozati- iskolai) a területért felelős vezetőhöz forduljon, és tőle információt, segítséget kérjen.


20. Az iskola tanulói a könyvtárat kölcsönzésre vagy helyben olvasásra használhatják a nyitvatartási időben.


21. A tanuló tanulmányi, szakköri, hittan és egyéb tevékenységéhez használhatja - az idevonatkozó szabályok betartásával - az iskola felszereléseit (sportszerek, szertári eszközök, stb.) és helyiségeit.


22. „A tanuló joga különösen, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő, oktató pedagógus munkájáról, az iskola működéséről.” (KT.11.§) Az iskola vezetőihez, pedagógusaihoz és az iskolaszékhez kérdést intézzen, és arra a megkereséstől számított 30 napon belül érdemi választ kapjon.


II. A TANULÓK KÖTELESSÉGEI


1. A tanuló köteles az iskolában és az iskolán kívül az iskolánk értékrendjét (amely a pedagógiai programban van kifejtve) képviselni és annak megfelelően viselkedni.


2. A tanuló az iskolai munkarend rá vonatkozó normáit tudomásul veszi, azokat igyekszik legjobb tudása szerint megvalósítani.


3. Vállalja, hogy a tanulmányi munkában legjobb képességei és szorgalma szerint vesz részt, képességeihez és tudásához mérten a legjobb teljesítményt igyekszik nyújtani.


4. Tudomásul veszi, hogy az ellenőrzőkönyv a szülő és az iskola közötti kapcsolattartás egyik fontos eszköze, hivatalos dokumentum, ezért minden órán magánál tartja.


5. Az iskola elvárja tanulóitól, hogy társaikkal, tanáraikkal, az iskola minden dolgozójával és az iskola (számukra ismert vagy ismeretlen) vendégeivel szemben kulturáltan és udvariasan viselkedjenek. Minden, az iskolában tartózkodó személyt (gyereket, felnőttet, ismerőst és ismeretlent) naponta kétszer, az első találkozáskor, illetve az elbúcsúzáskor az illemszabályoknak megfelelően köszöntsenek.


6. A tanuló tudomásul veszi, hogy a tanulók egymás közti érintkezésében a nyelvi durvaság, káromkodás, egymás megalázása szigorúan tilos, és büntetést von maga után.(Súlyos esetben már az első alkalommal osztályfőnöki fokozatú büntetés adható)

 

7. A tanuló belátja, hogy a testi erőszak, fenyegetés (verekedés, durva játék, köpködés, stb.) szigorúan tilos, és felelősségre vonással jár. (Súlyos esetben már az első alkalommal tagozatvezetői figyelmeztetéssel büntetendő.)


8. A tanuló kötelességének tartja, hogy az alkalomhoz illően, tiszta és kulturált öltözetben, rendezett hajviselettel jelenjék meg az iskolában mind tanítási időben, mind tanítási időn kívül szervezett egyéb rendezvényeken. A tanuló tudomásul veszi, hogy az iskola nem tartja értékrendjébe illőnek: az arcfestést, a műkörmöt, a kihívó ruhaviseletet, fiúk esetében a fülbevalót.


9. A tanulók az iskolában rádiótelefont (mobil) foglalkozási időn kívül – csak indokolt esetben - az engedélyező pedagógus jelenlétében használhatnak! Foglalkozási időben való használatuk büntetést von maga után. Az iskola területén kerékpározni, görkorcsolyázni, gördeszkázni, rollerozni és sétáló magnót használni szigorúan tilos (kivétel az iskola vezetője által engedélyezett sportrendezvényeken)!


10. A tanuló az iskola épületét, eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen köteles használni. Tudomásul veszi, hogy a nem rendeltetésszerű használatból eredő minden károkozásért a Közoktatási törvény 77. §-a alapján kártérítési felelősség terheli.


11. Az iskolában elhelyezett növényeket, az iskola udvarát, parkját óvnia kell, kerülni minden olyan tevékenységet, amely veszélyeztetheti épségüket.


12. A tanuló tudomásul veszi, hogy az iskola minden tanulójának tilos a dohányzás, a szeszesital-fogyasztás és a kábítószerek bármely fajtájának használata iskolában és az iskolai rendezvényeken egyaránt. A fenti, egészségre káros élvezeti cikkek használóit az iskola szigorúan bünteti. (Már az első alkalommal igazgatói figyelmeztetéssel büntetendő.)


13. Az iskola épületét, ill. területét a tanítási idő alatt csak a vezetőügyeletes írásbeli engedélyével hagyhatja el.


14. A tanuló a hetesi, ügyeletesi feladatait (beleértve a tanterem takarítását is) a legjobb tudása szerint köteles ellátni, akadályoztatása esetén helyettesről gondoskodik.

15. A tanuló köteles az iskolába az órarend szerint szükséges felszereléseit (tankönyvek, füzetek, testnevelési felszerelés stb.), házi feladatait pontosan elhozni. Iskolánkban a kötelezően előírt tornafelszerelés fiúknak fehér póló (trikó) és kék vagy fekete tornanadrág, lányoknak tornadressz (tetszőleges színű) vagy a fiúkkal megegyező öltözet. A házi feladatok el nem készítését, pontatlan, igénytelen, elnagyolt elvégzését, a felszerelési tárgyak el nem hozását a szaktanár pluszfeladatok adásával, az iskolában tanítás végén, - a szülővel egyeztetett időpontban – a tanuló pedagógus felügyelettel pótolja mulasztását, vagy írásbeli figyelmeztetéssel büntetheti. A házi feladat el nem készítéséért elégtelen osztályzat adható.

16. A választott szakképzési irány gyakorlati tevékenységeit az iskolán belül és az iskolán kívüli képzési helyen a legjobb tudása szerint, az iskola értékrendjét és hírnevét képviselve igyekszik ellátni.


17. A tűz- és balesetvédelmi szabályok betartása minden tanulónak kötelező. A tűz- és vagyonvédelmi riadót többször ismétlődő rövid csengetés jelzi, ami után a szaktanár vezetésével a kijelölt úton el kell hagyni az épületet, és az utcán gyülekezni. A baleseteket azonnal jelenteni kell a legközelebbi tanárnak. Az iskola munka- és tűzvédelmi felelőse gondoskodik arról, hogy minden osztályfőnökhöz eljusson (a tanév első hetében) a tűz- és balesetvédelmi szabályzat. A szabályok megismerése után a tanulók jegyzőkönyvben rögzített aláírásukkal igazolják azok tudomásulvételét.

18. Tilos az iskolába olyan tárgyat hozni, ami nem oda való. Például:


a) ami veszélyeztetheti mások testi épségét, egészségét:


b) ami rongálhatja a környezetet;


c) ami betegséget terjeszthet (állatok, vegyszerek stb.);


d) amit egyéb jogszabályok tiltanak.


A tanulók értékeiért az iskola csak akkor vállal felelősséget, ha azokat az osztály zárható szekrényébe vagy a titkárságon helyezték el.


19. A tanulók az iskolában tanítási napokon 7.00-17.00-ig tartózkodhatnak. Az ettől eltérő időpontokban csak szervezett foglalkozásokon vagy tanári engedéllyel szabad az épületben tartózkodni.


20. Hivatalos ügyeket tanítási napokon a kiírt ügyfélfogadási időben a titkárságon és a gazdasági irodában lehet elintézni. A befizetések (diákigazolvány, igazolások, ebédbefizetés, tankönyvek árusítása. stb.) időpontját és helyét az iskola előre meghatározza és tudatja a tanulókkal.


21. A tanórákon kívül a következő típusú iskolai foglakozásokon vehetnek részt a tanulók: 

- iskolaotthonos oktatás, tanulószoba,


- szakkör, korrepetálás,


- sportkörök, önképzőkörök,


- énekkar,


- tanulmányi, sport és egyéb versenyek,


- diáknap,


- egyéb iskola rendezvények, ünnepélyek.


- közművelődési programok;


A pedagógiai programban leírt módon kötelező, illetve kötelezően választható iskolaotthonos foglalkozások működnek iskolánkban, az 1-4. évfolyamon. Tanulószobai foglalkozások igénybevételét a szülő és a tanuló kérheti, az osztályfőnök és a szaktanár javasolhatja.. A más településekről bejáró azon tanulók számára kötelező a tanulószoba igénybevétele, akik az iskolabusz indulásáig külön órák vagy egyéb elfoglaltságuk miatt az iskolában tartózkodnak.

22. Az iskola tárgyi és személyi feltételeinek függvényében szakköröket, felzárkóztató és fakultációs foglalkozásokat hirdet a tanulók és a szülők igényeinek figyelembevételével. A foglalkozásokra a szorgalmi időszak kezdetén lehet jelentkezni. Ezen foglalkozások látogatása alól csak különösen indokolt esetben igazgatói engedéllyel lehet távol maradni. A foglalkozások legkésőbb októberben kezdődnek és a szorgalmi időszak végéig tartanak.


23. Minden évben iskolagyűlést (diákfórumot) tartunk, melyet az iskola igazgatója, helyettese vagy egy felkért pedagógus vezet. Évente tagozati gyűléseket tartunk a helyzetnek és a problémáknak megfelelő gyakorisággal.


24. A talált tárgyakat a titkárságra kell leadni, ahol a jogos tulajdonos átveheti. 

III. AZ ISKOLAI MUNKAREND TANULÓKRA VONATKOZÓ NORMÁI


Megérkezés az iskolába


1. A reggeli ügyeletet igénylő tanulók 7.00-től tartózkodhatnak az erre kijelölt teremben, addig az aulában gyülekeznek.


2. Az iskolába érkező tanulók sorakozás után 7.30-kor az ügyeletes tanár irányításával mehetnek fel a tantermekbe.


3. Aki 7.50 és 8.00 óra között érkezik az iskolába, elkésettnek számít, s késését indokolnia kell a földszinten tartózkodó ügyeletes tanárnak és az osztályfőnökének. Indokolt esetben, a tanár kérésére ezt írásban is meg kell erősítenie.


4. A késések az ügyeleti naplókba és a tanuló ellenőrzőjébe beírásra kerülnek.


5. Minden harmadik késés után az osztályfőnök értesíti a szülőket, és hatáskörében eljár.

A helyiségek használati rendje


1. Az iskola létesítményeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően, az állagmegóvás szem előtt tartásával kell használni.


2. Az iskola rendjének és tisztaságának megtartása minden tanulóra, alkalmazottra és külsős használóra vonatkozó kötelezettség.


3. Az osztály- és foglalkoztatási termek dekorálása az osztályfőnökök illetve a szaktermekben érintett szaktanárok irányításával történik. Az osztálytermek - lehetőség szerint - több évre az "osztályok birtokába kerülnek", ez azt jelenti, hogy: az adott osztály feladata a terem és bútorzatának állagmegóvása. Az osztályoknak lehetőségük van - az osztályfőnök egyetértésével saját arculatú terem kialakítására

4. A rongálásokat és a meghibásodásokat azonnal jelenteni kell az osztályfőnöknek vagy az illetékes szaktanárnak.


5. Tanítás után, illetve azokon az órákon, amelyeken az osztály nincs a termében, az osztálytermeket az osztályfőnökök a portán található kulccsal bezárhatják.

6. A délutáni foglakozásokra minden tanuló vagy vigye magával az összes felszerelését vagy a tanterméhez tartozó szekrényében tárolja, amíg az iskola épületében tartózkodik.


7. A kabátokat, váltócipőket az osztály számára kijelölt szekrényekben kell tárolni. A szekrényeket lehetőség szerint zárva kell tartani. Ennek megszervezése az osztályfőnök és a gondnokfeladata.


8. A számítástechnikai teremben, a könyvtárban, a szaktantermekben, valamint a szertárakban csak szaktanári felügyelet mellett tartózkodhatnak tanulók. A termek biztonságos zárása a szaktanárok feladata.


9. A tornaterembe csak tiszta tornacipővel szabad belépni, sportolni, játszani csak a tornaórákon használatos felszerelésben – tanári felügyelettel - szabad.


10.Az öltözők zárásának megszervezéséről a testnevelési órát tartó tanár kötelessége gondoskodni. Az udvar tisztaságának megóvása minden tanuló és dolgozó kötelessége.


11.A tanulók a szakképzésből adódó képzési helyeken kötelesek betartani az iskola, illetve a munkahely által előírt rendet.


12.Károkozás

a) Véletlenszerű a károkozás, ha azt a tanuló rendeltetésszerű, házirendben vagy egyéb szabályban nem tiltott tevékenység végzése közben kellő körültekintés és elővigyázatosság mellett okozta. Véletlenszerű károkozás esetén a tanulót kártérítési felelősség nem terheli


b) Egyéb esetben a tanulót - illetve szüleit - kártérítési felelősség terheli. A kárt a kár értékétől függetlenül - a jogszabályokban előírt módon - meg kell téríteni.

A szünetek rendje


1. A délelőtti, valamint a délutáni foglalkozások közötti szünetet lehetőleg az épületben, a tanteremben töltsék a tanulók.


2. A tanulók - időjárástól függően - az uzsonna szünet kivételével kimehetnek az udvarra.

3. A szünet végén az udvarról való felvonulást az ügyeletes pedagógus irányítja.

4. A tanulók a második szünetben tízóraiznak.


5. A tantermekben étkezni (reggelizni, tízóraizni, uzsonnázni) a következőképpen lehet: mindenki a saját helyén, tiszta szalvétán fogyasztja el az élelmet, majd utána rendbe teszi a környezetét.


6. A heteseknek (naposoknak, takarítósoknak) minden szünetben az osztályban kell tartózkodniuk. Gondoskodniuk kell a szellőztetésről, a tábla tisztaságáról, a tanterem rendjéről, és a munkatanulásban leírt egyéb feladatok ellátásáról.


7. Az aulákban és folyosókon lévő ülőgarnitúrát rendeltetésszerűen, kulturált beszélgetés céljára lehet használni. Az ülőgarnitúrák környékén, az iskolagalériában, illetve az ebédlő folyosóján táskát, kabátot, egyéb fölszerelési tárgyat tárolni nem szabad. A tanítás végeztével a tanulók az udvaron, illetve rossz idő esetén az ügyeleti teremben várakoznak egymásra.


8. Ha egy osztály másik terembe megy órára (pl. testnevelés, idegen nyelv stb.), akkor a saját termét rendezetten kell elhagynia. Értékeiket a tanulók mindenkor adják le osztályfőnöküknek vagy a titkárságra vagy tegyék az osztály zárható szekrényébe.

9. Ha egy osztálynak idegen teremben lesz tanórája, az adott osztályba csak a pedagógus megérkezése után léphetnek be. Az osztályteremben lévő felszerelésekért kártérítési felelősséggel tartoznak. A termet az óra végén rendezett állapotban kell hagyniuk (a táblát letörölve, a padokból, illetve a padlóról a szemetet összeszedve, a székeket a helyükre tolva).


10. A tanulók az iskolarádióban csak az ügyeletes vezető engedélyével hirdethetnek.

11. A tanulók a hirdető táblákról tájékozódhatnak az aktuális feladatokról, s az egyéb, iskolát érintő eseményekről.


Az ebédelés rendje


1. 11.35-12.45-ig elsősorban az 1-4. osztályosok ebédelnek. Ha a szakmai program alapján megoldható, akkor az 1-3. osztályosoknak a turizmus-vendéglátóipari szakközépiskolás tanulók szolgálják fel az ebédet, egyébként önkiszolgáló rendszerben étkeznek a tanulók. Ezen idő alatt nagyobb tanulókat a számukra kijelölt asztalhoz az ebédelést felügyelő pedagógus engedhet be, de ez nem zavarhatja a kezdő tagozatos tanulók étkezését.


2. Az 5. évfolyamtól az osztályok tanulói a napi munkarendjüknek megfelelő időben, az iskolaotthonos osztályok után (kb.12.45-14.00-ig) mehetnek önkiszolgáló rendszerben étkezni.


3. Azon tanulók számára, akiknek 7-8. órája van a 6. órát követő 20 perces szünetben ebédelhetnek. 14.00-14.30-ig csak rendkívül indokolt esetben (közművelődési program, testnevelés óra stb.) lehet ebédelni.


4. Étkezési díj befizetése: A tanulók minden hónapban csekket kapnak a gazdasági iroda munkatársától, a tárgyhónap 10-ig ezen kell befizetniük az étkezési díjat. Hiányzás esetén a szülő kötelessége, hogy gondoskodjon az étkezés lemondásáról. A tanuló hiányzása esetén a befizetett étkezési díjat a következő hónap térítési díjából vonják le. A tárgynapon délelőtt 9.30 óráig lemondott étkezés a következő naptól lép érvénybe.


Munkafegyelem

1. Minden tanuló köteles az iskolába magával hozni és az órakezdésre előkészíteni a tanszereit, tankönyveit.


2. A tanuló köteles minden tanórán jelzőcsengetéskor a tanteremébe menni és az órára felkészülve várni az órát tartó tanárt. Ha a tanuló csengetés után érkezik a tanterembe, mulasztása késésnek, ha 15 percnél többet késik, teljes órai hiányzásnak minősül. Amennyiben késését nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hiányzása igazolatlannak minősül.


3. Ha az órát tartó, vagy az őt helyettesítő tanár 5 perccel a becsengetés után nem érkezik meg a tanterembe, a mindenkori hetes köteles ezt a titkársági irodában jelezni.

4. Csengetés után az órára belépő tanárt, az órára érkező vendégeket felállással köszöntik a tanulók, az óra végi elköszönés is hasonlóan történik. A tanulók ülve is fogadhatják az óra közben érkezőket, ha a felállás baleset vagy károkozást idézhet elő (pl. KVK, számítástechnika, kémiai és fizikai tanuló kísérleti óra stb.). 

5. Az órákon a feladatmegoldásokat a tanulók - az adott tantárgyban szokásos módon - választásuk szerint ülve vagy állva is közölhetik.


6. Az udvaron eltöltött testnevelésórákon, valamint a szabadidős foglalkozásokon résztvevő minden tanulónak tekintettel kell lennie a tantermekben folyó munkára. A szabadidős tevékenység ideje alatt a tanulók lehetőleg az iskola udvarának hátsó részét használják.


7. Az iskolán kívül szervezett foglalkozások is a tanulás forrásai, ezért ezeken is a kulturált viselkedés és tanulásra, művelődésre való beállítódás, az iskola értékrendjének és hírnevének megfelelő viselkedés kötelező.


8. Ha a tanuló a kötelező foglalkozásokról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztás igazoltnak számít, ha:


a) előzetesen engedélyt kapott a távolmaradásra,


b) beteg volt és ezt 3 tanítási napon belül igazolja,


c) távolmaradást állami hivatal igazolja.


9. A tanuló tanítási napokról történő hiányzását igazolhatja:


a) a szülő, egy tanévben 3 tanítási napról történő hiányzást;


b) orvosi igazolás és a szülői ellenjegyzés együttesen, egyéb hiányzás esetén;


c) az osztályfőnök, tanévenként egyszer, 5 tanítási napnál nem hosszabb hiányzást, előzetes szülői megkeresés alapján;


d) az igazgató, szülői kérésre, indokolt esetben 5 tanítási napnál hosszabb hiányzásra adhat engedélyt.


10. Engedéllyel történő távolmaradását a tanuló köteles előre jelezni tanárainak, és velük a mulasztott feladatok pótlásának módját megbeszélni. A szülői kérésre a távollétre szóló engedély megtagadása csak indoklással történhet.


11. Ha a tanuló országos tanulmányi versenyen vesz részt, vagy állami nyelvvizsgát tesz, hiányzásai a következő mennyiségben tekintendők igazoltnak:


- iskolai és országos tanulmányi verseny


1. forduló (2-3 óra időtartamú) a hiányzás idejére


2. forduló (4-5 óra időtartamú) a hiányzás idejére


3. forduló a verseny napja és az azt megelőző nap


- állami nyelvvizsga a vizsga napja


Az ilyen jellegű hiányzásokról az osztályfőnököt és az érintett szaktanárokat előzetesen értesíteni kell.


12.Az iskola épületében osztályok rendezvényeket csak a tagozatvezető igazgatóhelyettesnek előzetesen leadott és engedélyezett forgatókönyv esetén tarthatnak.


13. A tanulók jutalmazásának és büntetésének elvei és formái


a) példamutató magatartást tanúsít, vagy


b) folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy


c) az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy


d) iskolai, illetve iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeket, vetélkedőkön vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt, vagy


e) bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez: az iskola jutalomban részesíti.


Az iskolai jutalmazás formái:


a) Az iskolában tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók:

szaktanári dicséret,


osztályfőnöki dicséret


tagozatvezetői dicséret


igazgatói dicséret


nevelőtestületi dicséret


b) Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő munkát végzett tanulók a tanév végén


szaktárgyi teljesítményért


példamutató magatartásért


kiemelkedő szorgalomért


példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért


dicséretben részesíthetők. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell vezetni.

c) Az egyes tanévek végén, valamint bármely tagozaton, négy éven át kitűnő eredményt elért tanulók oklevelet és könyvjutalmat kapnak, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehetnek át.


d) Az iskolai szintű versenyek első három helyezettjei oklevelet és könyvjutalmat kapnak, melyet az iskola közössége előtt vehetnek át.


e) Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.


f) A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni.

A dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására hozni.


Azt a tanulót, aki


tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, vagy


a tanulói házirend előírásait megszegi, vagy


igazolatlanul mulaszt, vagy


bármely módon árt az iskola jó hírnevének büntetésben lehet részesíteni.


Az iskolai büntetések formái:


Fegyelmi eljárás mellőzésével kiadható büntető fokozatok:


szaktanári figyelmeztetés;


osztályfőnöki figyelmeztetés;


osztályfőnöki intés;


tagozatvezetői figyelmeztetés;


tagozatvezetői intés;


igazgatói figyelmeztetés;


igazgatói intés;


tantestületi intés.


Fegyelmi eljárást az oktatási törvény előírásai szerint kell szervezni és lebonyolítani. Fegyelmi eljárás keretében az oktatási törvény 76.§ (1) bekezdésében meghatározott vétségek esetében, a (2) bekezdésben felsorolt büntetések szabhatóak ki.


Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben – a vétség súlyára való tekintettel - el lehet térni.


A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.



Az évközi és félévi értékeléseket az osztályozási naplóba és a tájékoztató füzetbe is beírjuk, hogy a tanulók és a szüleik tájékozottak legyenek az évközi érdemjegyekről, a formatív értékelés folyamatában szerzett osztályzatokról. Havonta legyen érdemjegye a tanulónak minden olyan tantárgyból, amelynek heti óraszáma legalább kettő. A többi tantárgyból félévenként legalább három különböző témakörben szerzett érdemjegyet kapjon minden tanuló.


A tanév végi értékelést a havi, illetve negyedévenkénti részérdemjegyek és minősítések határozzák meg, s a gondosan súlyozott osztályzatok, illetve minősítések kerülnek az értékelő lapba, illetve a bizonyítványba.


Az iskolából való távozás rendje


1. Az utolsó foglalkozás befejeztével minden tanuló rendet tesz a padjában, a szekrényben, felteszi a széket a padra, s felszedi a szemetet. Ezt követően az óra befejezésétől számított 10 perc alatt elhagyja a tantermet, s a folyosót. A takarítást végző tanulók igyekeznek 20-30 perc alatt elvégezni a munkájukat. A felelősök munkáját az osztályfőnök értékeli.


2. A takarítás értékelése a 3. sz. melléklet alapján történik. (V:ö.: 3. sz. melléklet!)

3. A tanulók a tanítás után az épületben, s az udvaron csak szervezett foglalkozás keretében vehetnek részt, felügyelet nélkül az udvaron nem tartózkodhatnak. Egyedi esetekben ilyen foglalkozásokat csak a tagozatvezető igazgatóhelyettes engedélyezhet.

4. Az épületet 19.00 órakor zárják, utána az iskola területén tanuló csak engedéllyel tartózkodhat. Kivétel a Zeneiskola foglalkozásain, edzéseken résztvevő tanuló/k.

Az iskola tisztaságának biztosítása


1. A tantermek rendjéért minden tanuló, takarításáért az osztályfőnök és/vagy a diákönkormányzat által kijelölt tanulók felelősek. Ha napközben a szemétkosár megtelt, a kijelölt tanulók kiürítik.


2. Minden tanuló köteles váltócipőt használni. A váltócipőket a tanítási idő végén az osztály részére kijelölt szekrényben rendezetten tárolják.


3. A kabátokat az osztály részére kijelölt szekrényben saját vállfákon tartják a tanulók, a szekrényeket a szekrényfelelős nyitja és zárja.


4. A tanulók tisztasági csomagot hoznak magukkal, vagy azt az iskolában tartják. Étkezés előtt, WC-használat után kezet mosnak.


5. A WC-ket rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Szünetekben ott indokolatlanul senki nem tartózkodhat. Az illemhelyek ajtaját csukva kell tartani.


IV. A házirend gyakorlati alkalmazása


1. A házirend az iskolával jogviszonyban álló minden személy által kötelezően betartandó. A házirendről a tantestületre, az iskolavezetésre háruló feladatokat részletesen az iskola Szervezeti- és Működési Szabályzata és az iskolai Munkarend tartalmazza.

2. Tanóráról diákot csak meghatározott céllal szabad kiküldeni pontosan meghatározva tartózkodási helyét, tevékenységét és felügyeletét. Fegyelmi okokból diákot az óráról kiküldeni nem lehet.


3. Az iskola csak a titkárságon leadott értékekért vállal felelősséget.


4. Ha a házirendet a tanuló megsérti, a szabálysértés mértékétől függően részesíthető szaktanári intésben, osztályfőnöki figyelmeztetésben, intésben, továbbá igazgatói figyelmeztetésben, intésben, illetve fegyelmi tárgyalás indítható ellene. Az itt megjelölt büntetési fokozatok mindegyikét a tanuló ellenőrző könyvében és a haladási naplóban rögzíteni kell. A tanuló egy tanévben legfeljebb egyszer részesülhet azonos fokozatú büntetésben. A büntető fokozatnak arányban kell lennie az elkövetett vétséggel. Fegyelmi határozatot a Közoktatási Törvény értelmében csak a tantestület hozhat.


5. Ha a tanuló figyelmeztetésben vagy intésben részesült, azonos vagy magasabb szintű dicsérettel kijavíthatja.


6. A tanulói jogviszonya — akarata ellenére — csak fegyelmi határozattal szüntethető meg, a törvény által előírt keretek között. Nem szükséges fegyelmi határozat a tanulói jogviszonyának megszüntetéséhez abban az esetben, ha igazolatlan óráinak száma meghaladja a tanuló heti óraszámát. Ha mulasztott óráinak száma egy tanéven belül meghaladja a 250-et, akkor a tanuló a tantestület engedélyével a tanév végén osztályozóvizsgát tehet, másképpen tanulmányait csak évismétléssel folytathatja.

7. Az osztályfőnök köteles a tanuló első igazolatlan mulasztásakor a szülőt értesíteni, illetve, ha a nem tanköteles kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a 10 órát eléri. Ha a távolmaradást egy héten belül nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Igazolatlan órák esetében a büntetési fokozatok határai a következők: 5., 10., 15., 20., és 25. óra

8. Ha az iskola bármely tanulója vagy dolgozója a házirenddel ellentétesen cselekszik, a sértett, annak képviselője, a sértettel egyetértésben az Iskolai Diákbizottság, vagy sértett hiányában az iskolai élet bármely résztvevője panasszal az iskola igazgatójához fordulhat.


9. A házirendet és annak módosítását a tantestület hagyja jóvá, az Iskolai Diákbizottság és az iskolaszék egyetértésével. A házirendet minden tanév elején és minden egyes módosítást követően egy héten belül ismertetni kell a tanulókkal. A házirend egy példányát minden osztályfőnöknek és a Diákönkormányzatnak át kell adni.

10. A hit- és vallásoktatás megszervezését a hitoktatók és az iskolatitkár közösen végzik. Minden év elején az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a hitoktatók tájékoztatják a szülőket.


Melléklet I.


csengetési rend

 

1. óra 8.00 – 8.45


2. óra 8.55 – 9.40


3. óra 9.55 – 10.40


4. óra 10.50 – 11.35


5. óra 11.45 – 12.30


6. óra 12.40 – 13.25


7. óra 13.45 – 14.25


8. óra 14.35 – 15.15


Melléklet II.


A tanulókra vonatkozó ügyeleti szabályzat


1. A diákügyelet célja, hogy a diákok megfelelő útbaigazítást adjanak a iskolába érkezőknek, jártasak legyenek az ügyviteli munkákban, kommunikációs technikákat és a tanult illemszabályokat alkalmazzák és gyakorolják.


2. Az ügyeletet az 5.-11. évfolyam osztályai adják, havi váltásban. Az osztályon belüli beosztást az osztálynaplóba be kell vezetni. Az ügyeleti beosztás az osztályfőnök feladata. Az ügyeleti beosztást egyszerre 2 tanuló látja el. Az ügyelet helye a főbejárati porta és a III. emeleti titkársági folyosó. A diákügyelet 7.30-tól 13.25-ig tart.


3. A reggeli késéseket az erre rendszeresített ügyeleti naplóba kell vezetni (a késő nevét és osztályát).


4. A füzetet az ügyeletes vezetőtől kéri el. Az ügyeletes tanuló a füzet alapján összesíti a későket, és arról tájékoztatja az érintett osztályfőnököket.


5. Ha vendég érkezik az iskolába, akkor a portán tartózkodó ügyeletes udvariasan megkérdezi, hogy kit keres (ezt az ügyeleti naplóba feljegyzi). Ezután elkíséri a keresett személyig, ha nem találja, akkor a titkárságra kíséri a vendéget.


6. Az ügyeleteseknek fokozottan ügyelniük kell arra, hogy az intézménybe érkező vendégek pozitív benyomást szerezzenek iskolánkról.


7. A diákügyeletes tanulók az ügyeleti helyükön az aznapi tanórák anyagaiból a szaktanároktól kapott egyéni feladataikat maradéktalanul megoldják.


8. A diákügyeletes tanulók akadályoztatás esetén - az osztályfőnök bevonásával - helyettesről gondoskodnak, engedély nélkül nem távozhatnak az ügyeleti helyükről.


9. Az ügyviteli munkára beosztott tanuló számára feladatokat adhatnak a gazdasági iroda és a titkárság munkatársai, valamint a tantestület tagjai.


10. Ha az ügyeletes bármilyen rendkívüli eseményt észlel, köteles azonnal értesíteni az ügyeletes vezetőt, vagy az iskolai titkárságot.


11. Probléma vagy általa megoldhatatlan eseménykor segítséget kérhet az ügyeletes vezetőtől, illetve az intézmény valamennyi munkatársától.


12. A diákügyelet munkáját a vezető ügyeletes naponta értékeli, az értékelést az ellenőrzőbe be kell jegyezni.

 

13. Az ügyeleti munkára az osztályfőnök köteles felkészíteni a tanulót.


Melléklet III.


A takarítási szemle szempontjai


1. A hetesi ügyelet célja, hogy a diákok a saját tantermeiket rendben, tisztán tartsák, ezáltal a tanórák kulturált környezetét is biztosítsák.


2. A hetesek a nap folyamán rendben tartják osztályukat, ez azt jelenti, hogy szünetekben szellőztetnek, a táblát, ha szükséges letörlik, a szemetelést megszüntetik, a szeméttárolót kiürítik és megakadályozzák a rongálásokat és egyéb károkozást.

3. A hetesek a nap végén kitakarítják a tantermüket:


a) a padokra feltetetik (vagy felteszik) a székeket,


b) a padokból kiszedetik (vagy kiszedik) a szemetet;


c) a táblát letörlik;


d) az osztályt kiszellőztetik;


e) a függönyöket megigazítják;


f) a tanterem szeméttárolóját a földszinti kukába ürítik;


g) az osztály szekrényeiben rendet tetetnek (vagy tesznek);


h) szemlét kérnek az ügyeletes tanártól, vagy az ügyeletes vezetőtől.


4. A hetesi szolgálatot az osztály tanulói adják, heti váltásban. Az osztályon belüli beosztást az osztálynaplóba be kell vezetni. A hetesek beosztása az osztályfőnök feladata. A hetesi feladatokat - általában - egyszerre 2 tanuló látja el. 

5. A hetes tanulók dolga, hogy a tanári asztal környékén megfelelő rendet, tisztaságot tartsanak, megakadályozzák az osztályon belüli szaladgálást és egyéb rendbontást.

6. Ha a hetes tanuló az osztályában bármilyen rendkívüli eseményt észlel, köteles azonnal értesíteni az ügyeletes vezetőt, vagy az osztályfőnökét.


7. Probléma vagy általa megoldhatatlan eseménykor segítséget kérhet a szintügyeletes pedagógustól, ill. az intézmény valamennyi tanárától.


8. A hetesek munkáját - a szint ügyeletes tanár véleményének kikérése után - az osztályfőnök értékeli, az értékelést az ellenőrzőbe be kell jegyezni.


Melléklet IV.

 

Vezetői fogadóórák



Keszler Márton

igazgató 
fogadóóra előzetes megbeszélés alapján


Menráth Péter

középiskolai igazgatóhelyettes

fogadóóra előzetes megbeszélés alapján


Jungné Font Judit

átvezető tagozati igazgatóhelyettes

fogadóóra előzetes megbeszélés alapján


Budai Éva

kezdő tagozati igazgatóhelyettes

fogadóóra előzetes megbeszélés alapján


Juhászné Balogh Rózsa

gazdaságvezető 
fogadóóra előzetes megbeszélés alapján

 


Nagyné Grepli Szilva

iskolatitkár 

Melléklet V.


Záradékok és hatályosítás


A tantestület elfogadó határozatának száma: 1/30/542/2/2004. XII.17.


A Diákönkormányzat egyetértő határozatának dátuma: 2005. január 5.


Az Iskolaszék egyetértő határozatának dátuma: 2005. január


A házirend az elfogadás és kihirdetés utáni 30. napon lép hatályba és visszavonásig érvényes.

 

 

 


Törökbálint, 2005. január 5.